„A Magyar Drámapedagógiai Társaság (MDPT) a megyei szervező intézményekkel és szervezetekkel együttműködve 2017-ben huszonhatodik alkalommal hirdeti és szervezi meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót (WSO) és Fesztivált. A rendezvénysorozat – a hagyományoknak megfelelően – háromlépcsős. Az első lépcső a megyei és fővárosi bemutatókat foglalja magába. A második lépcső a hat regionális találkozó, ahol az első forduló szakmai értékelése során kiemelkedőnek bizonyult előadások kapnak bemutatkozási lehetőséget. A harmadik szint az országos fesztivál: a találkozó eseménysorozatának záró, reprezentatív rendezvénye, amelyre szakmai értékelő kollégáink delegálják azokat az előadásokat, amelyeket ebben az évben példaértékűnek találtak.” (Forrás: www.drama.hu)
A baranyai forduló a Pécsi Kulturális Központ épületében zajlik a mai napon, azaz 2017. április 12-én. A találkozón iskolánk egyik színjátszós csoportja is fellépett. Oly sokan voltak kíváncsiak diákszínjátszóink előadására, hogy aki késve érkezett, az bizony már csak a földön talált magának ülőhelyet. Az ifjú színjátszók azonban mit sem törődtek a zsúfolt teremmel, meglepő átéléssel és tehetséggel adták elő cseppet sem hétköznapi eszközökkel és megoldásokkal operáló előadásukat. Mint megtudtuk, a formabontó darab, melynek időtartama kb. 20-25 perc lehetett, fő csapásirányát, azaz témáit, illetve a szövegkönyv nagy részét maguk a berzés színjátszók találták ki. A csoport improvizációs technikákkal dolgozik, az így megszülető téma- és szövegdarabkákat alkotta a félévi munka során egységes és tartalmas egésszé a csoport, illetve a felkészítő tanár, Ákli Krisztián (és segítői).
A darabot előadták:
- Bujdosó Regina Gabriella
- Csonka Johanna
- Csonka Szabolcs
- Gőzsy Bálint
- Gőzsy Domonkos
- Izsák Judit
- Kurta Emma
- Mondom Alexandra
- Perl Aletta Borbála
- Szemelyácz Hanna
- Zichy Emma
Élmény volt gyerekek, köszönjük szépen nektek! És Krisztiánnak!
Folytassátok így tovább!
Update (2017. április 13.)
Képek a baranya megyei forduló előadásaiból elérhetőek itt.