Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola * 7633 Pécs, Esztergár L. u. 4/1 I/3. * Bszla: 50800104-11089270 °° (72)551-138, (30) 752-1515 berze.nagy@gmail.com

Középiskolás-berzés sikerek a Helikonon

A Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály nagy hagyományokkal rendelkező, kétévente megrendezésre kerülő kulturális seregszemléje.
A 2018. április 19-21. között megrendezésre került, kétszáz éves múlttal rendelkező tehetségkutató fesztiválon 2018-ban is a dunántúli középiskolás korosztály legjobbjai versengtek majd húsz művészeti kategóriában.
Ez a három nap a kultúra és a művészet igazi ünnepe Keszthelyen. A rendezvényre érkező több ezer diák különleges pezsgést hozott a városba, hisz mindenhol vidám és mosolygós fiatalokkal, zenélő, éneklő, táncoló csoportokkal találkozott az ember. Az önfeledt szórakozás mellett persze a Helikon lényege, a komoly felkészülést és kemény munkát követő versengés adta a fesztivál gerincét.
Berzés növendékeink középiskoláik színeiben indultak ugyan, de sikereikhez talán a Berzében tanultak is hozzásegítették őket.

A következő eredmények születtek a három nap alatt:

  • Katona Bálinték (a Berzében Péter Tamás tanítványa) ezüst minősítést és különdíjat kaptak a Zengető együttessel (Nagy Lajos Gimnázium, Bergics Lajos tanítványai)
  • Ördög Csenge, Dévai Gitta (Czigány Tamás, Bures Zsófia és Szentes Anett tanítványai a Berzében) és Donáczi Levente néptáncszóló kategóriában ezüst minősítést és a Magyar Állami Népi Együttes különdíját vihették haza. Ezt a produkciót Czigány Tamás és Bures Zsófia készítette fel, dudán közreműködött Czigány Tamás.
  • Ördög Csenge (a Berzében Szentes Anett tanítványa) népdal kategóriában is indult, a 4 fős Csokréta énekegyüttes  (Janus Pannonius Gimnázium együttese, Kotáncziné Vajda Ildikó vezetésével) tagjaként arany minősítést és különdíjat is kaptak.
  • Lukács Máté (a Berzében Havasréti Pál és Mészáros Vince növendéke) a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium „csapatát” erősítette (a középiskolai felkészítő tanár Radóczy Jusztina volt), Rozs Mirkó Benjáminnal (a Berzében Mészáros Vince és Péter Tamás tanítványa) és Springer Barnabással kalotaszegi népzenét játszottak.  (A próbákat Mészáros Vince tartotta és ő is készítette fel a növendékeket szakmailag.) Nagyon szépen szerepeltek a diákok, a zsűri biztatta őket, hogy folytassák!
(Az információkat köszönjük Ördögné Hajdu Évának és Lukácsné Burai Katalinnak!)

Diákjainknak és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!